006 Áttörés adás

Váratlan fordulatok álltak be podcast történeti vágtánkban, de még mielőtt a lovak közé csapnánk, okvetlenül hallgassátok meg ezt a remek opuszt.
Egyszer fent
Szokatlannak tűnhet a kérés, illetve a dalválasztás, de teljes mértékben indokolt, hogy a felvételen elért hangulatba kerülj. Ajánlanánk még opcionálisan a következőt is, ha még nem sikerült elérni a teljes... a teljességet. Legyünk szerények.
Egyszer lent

És most térjünk a lényegre. Mi így kezdtük a felvételt, és ezért nagy részét meg is kellett semmisíteni már a helyszínen, de ami megmaradt, abból sem sikerült nyomtalanul kiszűrni a Hangulatot. Bár nem csak hetente találkozunk, hanem szinte naponta, élőben, mégis úgy beszélgettünk megint, mint akik évek óta nem látták a másikat. Ennek okán az adás első feléhez nem csatolunk linkeket, mert nagyrészt élménybeszámolókból áll. Ennek ellenére nem érdemes beletekerni, mert olyan kalandokról lesz itt szó, amik bár hétköznap történtek, de távolról sem hétköznapiak. Tomi bevásárolt, Laci munkába ment, olvastunk levelet, és valahogy minden történetünk a kedvességről szól.
Ahogy az a történet is, hogy miért új felületen jelentkezünk, ugyanis egy hét alatt megjelentünk a mindenütt. Szinte. Például az anchor.fm-en.
https://anchor.fm/vegtelenseg - ezentúl itt kapjátok az új részeket, automatikus értesítéssel, és rögtön a leírásunk alatt kiválaszthatjátok a kedvenc szolgáltatásotokat, amiben fel szeretnétek ránk iratkozni. Jó esetben ez a szöveg is olvasható ott.
Ha pedig még nagyobb testreszabhatóságra vágytok, Tomi e heti ajánlata a PodcastAddict nevű applikáció, ami mindent tud. De tényleg.
Laci ajánlata ezen a héten vonatos: Ideme vlakom! - itt lehet heti, havi vagy bármilyen jegyet venni vonatra, QR kóddal hadonászni a kalauznak, kártyával fizetni egy mozdulattal. Még az is kedvet kap a vonatozásra, akinek nincs is hova mennie.

Visszajelzéseket továbbra is a vegtelensegfiai@gmail.com címre várjuk, ne kíméljetek bennünket.